Lassan finiséhez érkezünk a karácsonyi
bevásárlásainknak. Melynek célja a szép, boldog karácsony este.

Amikor csak időnk engedi, bolyongunk a városban, nézzük a kirakatokat, méghozzá úgy, ahogy a vendéglátói étlapot szoktuk: előbb az árakat, aztán a hozzá tartozó árút. S míg a karácsonyi lámpafüzérek sárga fényében járjuk a várost, bizony be-be kukkantunk az utunkba eső használtruhaüzletekbe  /már a szükség hozta megszokásból is/. Mert ugyebár, magunknak ott szoktunk beszerezni a szebbnél szebb holand, svájci, angol tisztított szoknyákat, pulikat, stb. persze kilós áron! És mit ad Isten  ÉPPEN MOST TALÁLJUK MEG azt a blézert, amit egy éve keresünk. Fel is próbáljuk, tökéletes,  de mi csak állunk a tükör előtt, hiszen nem hozhatunk elhamarkodott döntést.   Ha megvennénk, hozzá kellene nyúlni a karácsonyi pénzhez.  És örömünket máris elrontja a lelkiismeretfurdalás. MICSODA EGY ŐNZŐ NAGYMAMA VAGYOK!  És már ki is fordulok a "kis üzletemből" .Tovább megyek, de gyorsan.

December közepére az apránként vásárólt dolgok már ott lapulnak a szekrény mélyén. Mindegyik ajándékpapirba csomagolva, amit leszedtünk egy régebbi - kapott - virágcsokorról és a megőrzőtt színes szalagokkal szépen átkötve várakoznak a nagy napra.

Most már csak a piaci vásárlás van vissza. Mit vegyünk, mit főzzünk??  Egyáltalán ki ül az idén a mi karácsonyi asztalunkhoz?? Vagy elég lesz egy ág is??  Azt hiszem  IGEN.  Aztán néhány gyertyát kell még vennünk, hogy karácsony délelőttjén kivihessük a temetőbe.

Mert a karácsony már elköltözött tőlünk. Nem a gyerekek jönnek hozzánk, mi megyünk hozzájuk. /Reméljük./  Nem, nem fogjuk nézni az órát, nem idegeskedünk, nem fogunk az ablak előtt állni, hiszen már nincs kit várni.  A karácsony már a gyerekekhez költözött. Igy a mi karácsonyunk is.  Ott lesz a feldíszitett fenyőfa, alatta a sok meglepetést tartogató csomag - ott az öröm. /Legalább is ebben reménykedünk./

És eljön a gyertyagyújtás, a Menyből az angyal és vele együtt az emlékezés ideje. Ölelés, puszi, boldog karácsonyt!  Mi idősek kissé szégyenlősen letöröljük könnyeinket, hiszen olyan sok elmúlt karácsony van már mögöttünk.

Kezdődik az ajándék-bontás. Figyelünk: örülnek-e az ajándékainknak?  De ne felejtsük, ők is figyelnek, hogy vajjon mi örülünk-e?

Hát örüljünk, akkor is ha nem azt kaptunk, amit kértünk és szükség is lett volna rá, akkor is ha tavalyelőtt ugyenezt kaptuk.   De soha ne mondjuk, hogy ugyan már, nem kellett volna ennyi pénzt kiadni, ne mondjuk azt, hogy hova is veszek fel én ilyen sálat, stb. Ne ajánlgassuk frissiben a lányunknak, menyünknek, hogy ez inkább neked való kedvesem. Inkább kanyarítsuk a nyakunkba, álljunk a tükör elé és kissé kacéran /hadd mosolyogjanak az unokáink/ örüljünk neki, hiszen örömet akartak szerezni vele.

Hetekig készülünk erre a napra. A szeretet ünnepére. Most elérkezett. Együtt vagyunk a mieinkkel.   Szép lehet ez az ünnep, de törékeny is mint a finom  üveg. Megkarcolhatja, összetörheti egy fintor, egy rossz szó, egy akaratlan mozdulat. Vigyázzunk rá !

Tessék  mosolyogni! Szívből, lehet, hogy az unokánk éppen az új digi-masinájával készít egy felvételt. Amit ha késő este hazaértünk, odatehetjük a saját kis fenyőágunk alá. Elalvásunk előtt még átfuthat rajtunk egy gondolat, vajjon a következő karácsonykor velük lehetünk-e még?

/ui:Janikovszky Éva irásából válogattam/