Játék az idő múlásáról.

Nagyon sajnálom, hogy elkésve került kezembe a Dunántúli Napló október elején megjelent száma.
Ugyanis egy idő óta közösen járatunk 2-3 folyóiratot a barátnőimmel,  aztán csereberéljük, hisz egy nyugdíjasnak okosan kell gazdálkodni  a havi járandóságával.

Így nem láthattam a Pécsi Playback Szinháznak a Dominikánus Házban   az öregedés titkolt pillanati és fájdalmai, valamint nyílt öröméről szóló  történéseit.
Mindannyian  félünk valamiképp az elmúlástól, de talán annál is jobban a lelki, fizikai megöregedéstől, amikor már csak a gondolat van meg, de képtelenek vagyunk végrehajtani az akarat parancsát.

Az időskor bennünk eggyé válik a kiszolgáltatottsággal, a magánnyal.  Félünk a  hatvan feletti esztendőktől, pedig ennek az időszaknak is megvannak a maga szépségei:  letisztultság, a számvetések bölcs megfogalmazásai, az idő, a nyugalom felértékelődése, az élet szépségeinek az apróságokban rejlő észrevétele, no és a család, igaz barátok szeretete.
Hogy miként készüljünk erre az utolsó évtizedekre kaphattam volna néhány jó tanácsot.

Remélni szeretném, hogy lesz ismétlése.  De ha nyugdíjas társaim között van valaki, aki látta az előadást, szívesen venném, ha megosztaná - akár e blogban történő kommenten keresztül  is  -  élményeit velünk, velem is.