Az ember élete két körben zajlik le,  a családban és a munkahelyen.

Nyugdíjbavonulás után általában két együttélési forma alakul ki:

a./ felnötté vált gyerekeinkkel egy lakásban élni, vagy

b./ szerencsés esetben külön-külön önálló életet élve.

Az első esetben sokkal hamarabb feleslegessé válóvá érezhetjük magunkat. Az idősödő ember úgy érzi azzal, hogy kicsöppent az élet forgatagából alacsonyabb rendü valaki lett.     És ekkor követi el azt a  nagy hibát /mivel több szabad idővel rendelkezik/, hogy  a "fiatalokat"  elkezdi bírálni.        A korábbi  munkahelyi felelősségérzetet felváltja a velük együttélőkön való uralkodás kényszerérzete.      Nagyon gyorsan megsértődünk, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy  "MI"  akarjuk..     Szeretjük félremagyarázni  az eseményeket.   Bánjunk óvatosan azzal a mottóval: ...ezt én  így szoktam csinálni!..

Helyes lenne időközönként saját énünket is kritika tárgyává tenni!!! Vegyük tudomásul, hogy át kell adni otthon is a vezető szerepet a velünk együttélő fiataloknak. Hiszen mi is átéltük a mi szüleinkkel a "nézeteltérések"-ből fakadó korszakot. Gondoljunk erre és legalább PRÓBÁLJUK  meg a különböző panaszainkat ne felnagyítva érzékelni, és amíg csak lehet, a lelkinyugalom, békesség megőrzése legyen a célunk.

Szerencsésebb az az esett, amikor a fiatalok már évekkel korábban elhagyták a családi fészket. Igy ketten maradtunk a  TÁRSUNKKAL.    /Nyugd.házaspárok c.alatt írtam erről./    Töltsük ki  EGYÜTT, hasznosan a hátralévő időszakot.

Helyesen cselekszik az a nyugd.pár, akik rendszeresen beiktatnak  /de nem erőszakkal/  közös hétvégi ebédeket.   De itt sem árt figyelni arra, hogy az ne mindig csak a gyerekeknél, vagy  a szülőknél történjen.     Legyünk elégedettek 2-3 kellemesen, együtt eltöltött órával.          A boldogságnak egyik nagy akadálya az, hogy túlságosan nagy boldogságot várunk.  Pedig a meghitt pillanatok jobban elősegítik a derüs, idősödő embernek való megmaradásunkat.   Legyünk jó indulatúak, leljük kedvünket a fiatalok naponta megvívott problémáinak sikerré vállásában.  Hiszen mi már tudjuk azt, hogy minden árnyék után volt, van és lesz fény is.

          "Légy az, amivé felebarátaid akarod, hogy váljanak.

            Ne a szavad, hanem a lényed legyen a prédikációd."

                                                                  /H.Amiel./

/a nagyszülő
-unoka kapcsolatról egy másik alkalommal írok./